Így lesz kitartással egy vasműhelyből cégbirodalom

2015. november 9. 16:30    

 

Egy 25 négyzetméteres kis hajdúböszörményi műhelyben kezdődött 1968-ban a mára már többmilliárdos árbevétellel rendelkező NAGÉV Csoport története. Az alapító Nagy Antal János azóta többször is mélypontra került, de távlatos tervei és saját erejébe vetett hite, kitartása segítségével mindig talpra állt. Legnagyobb vállalkozása finanszírozásában partnere a CIB Bank. A siker titka szerinte az, hogy minden pórusoddal a nap 24 órájában a cégedre figyelj. Nagy Antal Jánossal, a NAGÉV cégcsoport tulajdonosával beszélgettünk. 


Portfolio: Honnan indult ez a vállalat, hogyan vágott bele az alapok megteremtésébe?

Nagy Antal János: A cég története még a 70-es évek elején kezdődött, amikor egy családi vállalkozásként megépült darálóüzem mellett kialakíthattam az első saját műhelyemet. Az első években még munka mellett egyedi termékeket, például vaskapukat készítettem, közben pedig folyamatosan bővítgettem a céget, a megkeresett pénzt a jövőbe forgattam be, így lett esztergapadom, marógépem, présgépem. Ezekkel már vígan neki lehetett vágni egy ipari vállalkozásnak. 


Milyen termékeket gyártott és hogyan szerzett piacot az első időben?

Első perctől azt kerestem, milyen hiánycikkek gyártásával tudok megjelenni a piacon, így a 70-es évek végén először egyszerű termékeket, például radiátortámaszt, palatetőkapcsot, és bejárati ajtók elé elhelyezhető lábtörlő rácsokat kezdtem el gyártani, mert erre volt kereslet. Aztán rájöttem, hogy tovább kell lépni, mert a lakossági termékek készítésénél többre vagyunk képesek. Így kezdtünk el ipari járdarácsot gyártani, 1985-ben ez lett a cég fő profilja. A fejlődésünket az is csak rövid időre állíthatta meg, hogy a következő évben leégett a műhelyünk. Egy ipari telephelyen azonnal építeni kezdtem egy sokkal nagyobb műhelycsarnokot, ahol már 25 ember dolgozhatott.

Azóta már nemcsak Kelet-Magyarországon, hanem az ország valamennyi pontján jelen vannak a termékeink ipari üzemekben, erőművekben, közüzemekben, de épülnek belőlük hidak, lépcsők, munkaállványok, bármi, ahol biztonságossá kell tenni az átjárást. Egyre több külföldi érdekeltségű cég is minket választ ilyen beruházásainál. Közben nem hagytunk fel a lakossági termékek készítésével sem, a lábtörlőrács és garázs előtti csapadékvízgyűjtő folyóka gyártása is jelentős mennyiséget képvisel. A termékek saját fejlesztésűek, egy részük saját szabadalmon alapul.

Ma már NAGÉV cégcsoportól beszélhetünk, milyen irányban lépett tovább?

A NAGÉV Kft. - mondhatni az anyacég -, a piacvezető vállalkozások között van itthon a járdarács és a tűzihorganyzó üzletágban. Utóbbi elindítására azért volt szükség, mert a járdarácsok nagy részét nem lehet festeni, a legalkalmasabb korrózió gátló ilyenkor a tüzihorganyzás. Ehhez Tiszacsegén megvettem egy bebukott Mezőgép-telepet, 1996-ban kezdtük el az építkezést, 1998-ra készült el a horganyzó. Akkor ez Magyarország harmadik legnagyobb üzeme volt, és óriási siker lett a környéken, számos lakatosműhely épült rá. Ezzel párhuzamosan, - felismerve a horganyzó piac kereslet-kínálat egyensúlyában rejlő lehetőséget, megelőzve egy külföldi beruházó megjelenését - belekezdtünk az ország legnagyobb horganyzó üzemének tervezésébe és megépítésébe, mert olyan sok megrendelésünk volt, hogy a csegei üzem már nem bírt mindent teljesíteni. Ez stratégiai döntés volt, hisz kiléptünk a keleti régióból. Hosszas keresés után Ócsán találtunk alkalmas helyet, 6 évbe került az engedélyezési eljárás, majd egy év alatt felépítettük az üzemet. 2011. május 23-án volt az ünnepélyes első mártás. A NAGÉV CINK Kft Ócsa melletti üzeme már egy 6 milliárdos beruházás volt, itt már mindent számítógép vezérel és ellenőriz, így az automata gyártósorunk a leghatékonyabb és legtisztább ipari technológiát valósítja meg.

Ma a NAGÉV Csoporté Magyarország legnagyobb tüzihorganyzó üzeme, ottjártunkkor többek között éppen kovácsoltvas kerítéselemeket horganyoztak.


Egy több milliárdos üzem megépítéséhez már minden esetben szükség van külső pénzügyi segítségre. Milyen megoldást találtak?

Amikor az ócsai horganyzó építését a válság előtt elterveztem, sok bank kész lett volna partnernek szegődni. A válság egyik legnagyobb vesztese az építőipar volt, a mi megrendeléseink is visszaestek, de folyamatos piackutatással, aktív marketing munkával sikerült új partnereket találnunk. A hitelszerződés azonban, amit az építés előtt megkötöttünk, nem volt elég rugalmas, így amikor nem ment olyan jól az üzlet, váltani kényszerültünk. A CIB Bank tapasztalt szakemberei ekkor olyan ránk szabott megoldást dolgoztak ki, ami biztosítja a stabilitásunkat és lehetőséget ad a további fejlődésre. Mindig hittem magamban, de a nyugodt tervezéshez szükség volt erre a biztos pénzügyi háttérre is. A mi hozzáértésünk, kitartásunk és a bank egyedi megoldásainak találkozásából fakad, hogy sikerrel jutottunk túl egy újabb nehéz perióduson és a biztonságos működés mellett a jövőbeli fejlesztésekre koncentrálhatunk.

Folyton a továbblépésen gondolkodott az utóbbi években. Most milyen tervek foglalkoztatják?

Sok mindennel foglalkoztam életemben a kötszergyártástól kezdve a faipari vállalkozásig, sőt egy évig egy textilruházati cégnek is voltam a résztulajdonosa, a rendszerváltás után megvettem egy pékséget is, amit azóta is a feleségem vezet. Teljesen új területet már nem akarok kipróbálni, maradok a szakmámban, a vasiparban és a tüzihorganyzásban. Itt is folyton tervezünk, keressük a piacbővítés lehetőségeit, a megrendelői igények változását. Következő lépésként például festést is akarunk végezni a horganyzás mellett, hogy a partnereink igényeit minden területen ki tudjuk elégíteni.

Gondolkozott már azon, hogy kinek adhatja át a stafétabotot?

Nagy Antal János: A gépészmérnök fiam önálló vállalkozást visz, ott vannak álmai és tervei. A lányommal több, mint 10 éve közösen építjük a cégcsoportot - bár még nem tervezem a visszavonulást - abban biztos vagyok, hogy ő irányítja majd utánam a cégeket. Nemcsak az én kitartásomat örökölte, hanem jogászként és közgazdászként meg is tanult mindent, ami a mai világban szükséges egy ilyen nagyra nőtt vállalkozás irányításához. A cégcsoport menedzsmentjébe pedig kiváló szakembereket találtunk, akik önállóan is jó vezetők, de valódi erejüket a közös tervezések és a projektek megvalósítása során felszabaduló plusz energiák adják. Ha a napi feladatok után kicsit hátradőlök, nyugodtan pörgetem vissza az elmúlt éveket, mert tudom, hogy ez a csapat olyan erő, amelyik bármilyen válságon át a legjobbak közt tart majd bennünket.

A megjelenés szakmai partnere a hazai vállalatok szakértője a CIB Bank.

 

 


látogató számláló